Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Magyar Vöröskereszt   Keresőszolgálat   Véradó Adatbázis   Véradásszervezés   Megyei Szervezetek   Magyar Ifjúsági Vöröskereszt

Címlap
Hírek, közlemények

Túléli? – kezünkben társaink élete

E-mail Nyomtatás PDF

A jelen és a jövő miatt is fontos, hogy a pedagógusok tudják és népszerűsítsék az elsősegélynyújtást: szakmai és módszertani konferenciát rendezett nekik a Magyar Vöröskereszt Berettyóújfalu Területi Szervezete az elsősegélynyújtás világnapja alkalmából.

Megmentette a debreceni testneveléstanár diákja életét tavaly kizárólag azzal, hogy helyesen elsősegélyt nyújtott, amikor a bemelegítésnél a fiatal összeesett. Az első vizsgálatok után mentőt hívatott, maga pedig megkezdte a mellkaskompressziót. Az újraélesztés tudására szükség van már középiskolában is, hiszen a korosztály bekerült a hirtelen szívleállás rizikócsoportjába. Részben egészségügyi okokból, hiszen egyre több szív- és érrendszeri rendellenességgel élő gyermeket vesz részt az oktatási rendszerben. A másik ok az életmóddal, az energiaitalok, s különböző szerek, drogok használatával függ össze – ismertette Dr. Korcsmáros Ferenc, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója és a Magyar Vöröskereszt Berettyóújfalu Területi Szervezetének elnöke szerdán a Veletek az életért című, pedagógusoknak és érdeklődőknek rendezett konferencián. A vöröskeresztes rendezvény elsősorban pedagógusoknak szolgált szakmai és módszertani információkkal, hiszen a nevelők, tanárok kulcsszerepet töltenek be az ügyben: népszerűsíthetik, de a rájuk bízott gyermekeket és kollegáikat is nagyobb biztonságban tudhatjuk, ha rutinos elsősegélynyújtókként tartózkodnak a közelükben.

Bővebben...
 

Segítettek az év eleji rajtban

E-mail Nyomtatás PDF

Tanszercsomagot adtak át Hajdúnánáson nehéz körülmények közt élő családoknak a Magyar Vöröskereszt Területi Szervezetének irodájában augusztus 30-án.

Minden általános iskolát bevont tanszergyűjtési akciójába nyáron a Magyar Vöröskereszt Hajdúnánási Területi Szervezete 2018-ban. Június 15. és augusztus 15. között nem csak munkatársai és felnőtt önkéntesei, hanem az ifjúsági tagok és a vöröskeresztes tanárelnökök is aktívan segítették az ügyet; füzeteket, tollakat, oktatási eszközöket gyűjtöttek, és perselyeztek – azaz pénzt is gyűjtöttek – a célra. A tanév kezdete a nehéz élethelyzetű családban nevelkedő gyermekeknek olyan, mintha hosszú kilométerekkel hátrább kellene felállniuk egy szimbolikus futópálya rajtvonalához. Ezen a hátrányon sikerült csökkenteni a gyűjtésnek köszönhetően hat olyan hajdúnánási családnál, amelyek a megélhetésért küzdenek nap, mint nap. Gyermekeiknek teljes „rajtcsomagot” adtak a vöröskeresztesek az iskolakezdéshez: tanszerekkel, táskákkal, testnevelés/tisztasági csomagokkal.

Módosítás: ( 2018. augusztus 31. péntek, 14:17 ) Bővebben...
 

Őszi véradások „földön-vízen-égen”

E-mail Nyomtatás PDF

Közös ügyünk szinten tartani a hazai vérkészleteket. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete nagyrendezvényekre költözik ki kérve mindazokat, akik vért adhatnak, segítsenek embertársaikon.

A termés beérésével, az iskolakezdéssel, a nyárvéggel és az őszi újrakezdéssel függnek össze a szeptemberi ünnepek. A szülők, a szabadságról visszatérők teendői megsokasodnak ez időben is, ezért a vöröskeresztesek igyekeznek „házhoz vinni” a véradásokat; szeptemberben nagyrendezvényekre, városok, települések centrumaiba települnek ki véradóalkalmakkal, és új helyszíneken is jelentkeznek. A nyár végén megcsappant vérkészleteket biztonságos szinten tartani közös ügyünk, ezért a vöröskeresztes önkéntesek, munkatársak szeretettel kérik azokat, akik vért adhatnak, hogy tegyék meg, segítsenek nehéz helyzetbe jutott embertársaikon.

Módosítás: ( 2018. augusztus 29. szerda, 08:48 ) Bővebben...
 

Nosztalgia a donorok, s a vérkészletek „feltöltődésére”

E-mail Nyomtatás PDF

Ősszel is finom falatokkal és frissítő itallal várják a donorokat a Hajdú-bihari Napló Dósa nádor tér 10. alatti székházában  a vöröskeresztesek.

Nosztalgia-véradásnak nyitja meg kapuit a Napló a hónap első csütörtökén – mint az már hagyomány – Debrecenben, a Dósa nádor tér 10. alatt működő székházában. A szeptemberi alkalom célja, hogy szinten maradjanak és alaposan feltöltődjenek a vérkészletek a nyári szabadságolások, a mozgalmas nagyrendezvények után.  Közös ügyünk, hogy mindig legyen elég készítmény az egészségügyi ellátáshoz. A véradásszervező vöröskeresztesek szeretettel várnak mindenkit, aki vért adhat, a Napló Székházba szeptember 6-án 13.30-17.00 óra között. Természetesen kolbásszal, sörrel vendégelnek meg minden véradót.

Módosítás: ( 2018. augusztus 29. szerda, 08:33 )
 

Adj vért: hogy ne legyen forró a helyzet

E-mail Nyomtatás PDF

Államalapításunk ünnepe előtt és után emlékezteti a donorokat a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete, hogy menjenek el az aktuális véradásokra.

A legkritikusabb napok, hetek következnek a véradásszervezésben. Az államalapítás, az új kenyér, a termés, a beérés, a Mária-tisztelet gyönyörű ünnepei összegződnek „az év tetején”, augusztus végén. Most egyszerre áll meg és gyorsul fel az élet. A nagyrendezvények, a felfokozott forgalom miatt a vérigény megnő, ezért emlékezteti a véradókat és a 18-65 év közötti állampolgárokat a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete, hogy menjenek el vért adni augusztus végén.

Bővebben...
 


1. oldal / 68

IT-Nav Hungary - Webmail
http://www.veradas.hu - Adjon vért Ön is!

Közösségi oldalak