Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Magyar Vöröskereszt   Keresőszolgálat   Véradó Adatbázis   Véradásszervezés   Megyei Szervezetek   Magyar Ifjúsági Vöröskereszt

Programok, projektek

„Tour de Hajdúböszörmény” – célban az adomány

E-mail Nyomtatás PDF

Kerékpárral jöttek, láttak, gyűjtöttek. Most a célban átadják. Az Accor-csoport a Magyar Vöröskereszt főigazgatójával 2017. augusztus 31-én a Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskolában zárják országos kerékpártúrájukat.


Több mint túra ez a vállalás: biciklivel bejárják az országot egy hotelhálózat vezetői és Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. Végállomásuk a Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola augusztus 31-én 17 órakor, az intézmény évnyitóján. A csapat célja ugyanis nem pusztán a tervezett útvonal teljesítése, hanem hogy átadják adományukat az intézménynek. A felajánlást – egymillió-kétszázezer forintot – körútjuk idején gyűjtötték. 2017 tavaszán pályázatot írtak ki rá oktatási intézményeknek a pénzt az egészséges életmód népszerűsítésére szánva. A ’Bocskai’ a helyi Vöröskereszt közvetítésével jelentkezett erre és nyert. Így az intézmény hamarosan egészséges életmódot szolgáló műszert és sporteszközöket vásárolhat oktatási-nevelési céljaira.

Bővebben...
 

Használttanszer-közvetítés, avagy tégy jót egyszerűen

E-mail Nyomtatás PDF

„Újat kaptál? Gazdára lel a régi, hozd be a Vöröskereszthez” – ezzel a szlogennel emlékeztetik a nyári tanszergyűjtésre a diákokat és családjaikat a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének önkéntesei és munkatársai.

Táska, füzet, toll, íróeszköz, matematika-, rajz-, tornafelszerelés – ezeket és minden más tanszert gyűjt a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete területi egységeiben nyitvatartási időben (hétfőtől csütörtökig 7.30-16.00 és pénteken 7.30-13.30 között).
Szívesen veszik az önkéntesek és munkatársak, ha a gyerekek maguk hozzák be feleslegessé vált, de még használható iskolai felszereléseiket – a kisebbek természetesen szüleik kíséretében. Lomtalanításkor így eszükbe jutnak azok az ismert vagy ismeretlen társaik, akik nehezebb körülmények között élnek. Most alkalmuk van arra, hogy segítsenek nekik. Hogy ennek természetességét, és a benne lévő egyenrangúságot jelezzék, a vöröskeresztesek a tanszergyűjtés augusztusi szakaszát tréfásan használttanszer-közvetítésnek nevezték el. A tanszeradományokat ugyanis a megelőző években is az utolsó darabig kiosztották a vöröskeresztesek. A kisebbek elképzelhetik úgy is a tranzakciót, hogy a régi tolltartónak, táskának nem kell egy szeméttelepen szomorkodnia, hanem örömmel járhat iskolába új gazdájával.

A Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek elérhetőségei Hajdú-Bihar megyében:

Bővebben...
 

Értük, velük – vidám életmódváltó családi nap a Vöröskereszttel

E-mail Nyomtatás PDF

Minőségi, közösen eltöltött órák, sok mozgással, maradandó élményekkel és tudással – helyi hátrányos helyzetű családok kikapcsolódását, rekreációját és hosszú távú épülését szolgálta a vöröskeresztesek családi napja Hajdúszoboszlón.


Értük, velük (fotó: Bertli Zoltán)

Egészséges életmódra nevelés ételkóstolókkal, szűrésekkel, tájékoztatókkal, gyorstalpaló elsősegélynyújtás, sportversenyek, totó, sok nevetés és élmény: mindezt belecsomagolták egy nap programjaiba a Magyar Vöröskereszt hajdúszoboszlói alapszervezetének – Kistérségi Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ Alapszervezetének – tagjai és a területi szervezet munkatársai. Azokért a családokért tették, amelyek olyan súlyos hátrányokkal élnek, hogy nem tudnak áldozni szabadidős programokra; sokuknak el kell dönteniük, hogy az alacsony családi bevételből a számlákat fizetik ki, vagy élelmiszert vesznek. Ezekben a családokban a nélkülözés, a közösen eltöltött építő hatású idő hiánya további hátrányokat idéz elő a gyermekek fejlődésében, a család kommunikációjában. Negatív hatással van az egészségi, lelki állapotra, téves életmódhoz vezet. Ezt ellensúlyozta indirekt módon a nap, amelyet a Magyar Vöröskereszt Szociális Alap című 2017-es pályázatának D komponensébenelnyert támogatás segítségével valósítottak meg a tagok és a munkatársak, akiknek jó része szociális szakember volt. A komplex programon szociális és pedagógiai módszereket alkalmaztak, és minden lehetőséget kihasználtak az információ-átadásra.

Bővebben...
 

Áttörték a korlátot, s még kellemes is volt

E-mail Nyomtatás PDF

„Együtt – Máshogy!” – diák, szülő és tanár hangolódott össze Balmazújvároson azon a vidám, sokoldalú vöröskeresztes családi napon, melynek fő célja volt, hogy komplex módon a hátrányos helyzetű diákokon segítsen.



'Építőipari szakik' feladványa a nagy napon

Igazán akkor segíthet a tanár a hátrányos helyzetű növendékén, ha jól ismeri annak hátterét, családját. A szülő-gyermek-pedagógus hármasának összehangolására nincs alkalom a hétköznapokban, hiszen e gyermekek szüleinek még kevesebb a szabad ideje, mint másoknak. Gyakori az is, hogy gondjaikat szoronganak feltárni, ha idegennek érzik a tanárt – ezt vették észre a Magyar Vöröskereszt Balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola alapszervezetének tagjai, és a Balmazújvárosi Területi Szervezettel úgynevezett ’iskolai családi napot’ szerveztek. Kreativitásuknak, szakmai tudásuknak és a Magyar Vöröskereszt Szociális Alap D komponensének köszönhetően a komplex nap elérte célját, hiszen feloldotta az 550 résztvevőt, így a kommunikációs gát megszűnt szülők, gyermekek és tanárok között. A sokoldalú programokban mindhárom fél értékei érvényesültek, és a fő célon kívül egyéb ügyeket is szolgált a nap: a gyerekek integrációját, a családokon belüli kommunikációt, a kikapcsolódást és fontos vöröskeresztes célokat (az egészségfejlesztést, az elsősegélynyújtás ismereteinek átadását, az eszmeterjesztést).

Bővebben...
 

Gondtalanul – még ha egy napra is

E-mail Nyomtatás PDF

Nem csak tárgyi adományt, hanem lelki ajándékot is adtak a Magyar Vöröskereszt bodaszőlői alapszervezetének tagjai a terület munkatársaival a Zeleméry László Általános Iskolában tanuló nehéz helyzetű diákoknak és családjaiknak júniusban.

„Játsszunk most együtt” – Halász Judit ismert dalát megidéző címet adtak a vöröskeresztes szervezők annak a családi napnak, amelynek célja volt, hogy támogassa, segítse a nehéz sorsú, halmozottan hátrányos helyzetű bodaszőlői kisdiákokat közösségi, családi élményekkel, rekreációs programokkal és tanszeradománnyal.

Bővebben...
 


6. oldal / 15

IT-Nav Hungary - Webmail
http://www.veradas.hu - Adjon vért Ön is!

Közösségi oldalak